Termékbemutató: AVS mikrohullámú sorompók

Az olaszországi AVS Electronics 1974 óta gyárt elektronikai riasztó megoldásokat. A kerítésvédelem területén mind az infravörös mind a mikrohullámú technológiában kínálnak megoldásokat. BM sorozatú mikrohullámú érzékelőik analóg és digitális tartományban is érzékelnek, melyeket az M és HP rövidítésekkel jelölnek.



Működési elv
A BM sorozat egységei két részből állnak – 1 transzmitter (TX) és 1 vevőkészülék (RX) – melyek egymástól maximum 60, 120 vagy 200 méterre vannak telepítve. A transzmitter egy folyamatos mikrohullámú jelet bocsát ki a rádiójel fogadó egysége felé. Egy esetleges behatoló, a két egység közé lépve lecsökkenti az áthaladó jel mennyiségét addig, amíg el nem éri a riasztási szintet. A teljes perimétervédelem azáltal érhető el, hogy több infrasorompót kapcsolunk sorba. 

A mikrohullámú érzékelők előnyei


Nagyobb biztonság Az ellenőrzési zóna olyan széles és magas (4x3 méter), hogy lehetetlen megkerülni riasztás generálása nélkül.


Alacsonyabb téves riasztási arány

A kisállatokkal szembeni immunitás könnyen beállítható. A riasztási szint beállítható úgy, hogy a kisállatokat ne érzékelje, amivel lecsökkenthető a téves riasztások száma.


Integrált áramkör A biztonság automatikusan is növelhető az integrált áramkör által, ami felerősíti a lehetséges riasztáshoz szükséges körülményeket és könnyebben generál riasztást.


Téves jelzés A mikrohullámú sorompó képes megkülönböztetni egy valós riasztást egy téves jelzéstől.


Könnyű telepítés és installáció

A mikrohullámú sorompók mindössze 120 cm magasak. Könnyen és gyorsan telepíthetők, ami költséghatékonyságot eredményez más gyártókhoz képest. A beállítás tökéletes pontossága is könnyen elérhető, néhány potméter és billenőkapcsoló segítségével. Az alapértelmezetten zárt NC kimeneteknek miatt pedig minden riasztó és CCTV rendszerrel képes együttműködni.


Planar mikrohullámú antenna 2003 óta a mikrohullámú sorompókba (BM) planar antennákat építünk melyek 20%-al csökkentették az érzékelési zónát a korábbi parabola antennákhoz képest. Az érzékelők hosszabb hatótávúak, így ugyanazt a perimétert kevesebb érzékelővel lehet megvédeni, így a költségek csökkenthetők. Továbbá a korábbi antennák nehéz és drága vízálló vázat igényeltek, amíg a planar antennákat védő burkolat a kondenzációs lecsapódást és az abból fakadó rozsdásodást is kivédik.


Klimatikus környezet A mikrohullámú sorompók - ellenben az infravörös sorompókkal - minden időjárási körülmény között képesek üzemelni (hó, eső, köd) a hatótávolság csökkenése nélkül. Ha a hőmérséklet -5°C alá esik, opcionálisan felrögzíthetünk egy TERM1 melegítő egységet az érzékelőkre. A BM -20/+55°C között képes üzemelni.


Ármellátás A BM M és BM HP sorompók tápellátási igénye 13,8 Vdc. A VAC sorozatat közvetlenül az áramhálózatból (220V) lehet táplálni és egy másodlagos akkumulátorral is fel vannak szerelve egy esetleges áramkimaradás kompenzálása érdekében. Az áramhálózatról való megtáplálás miatt nem kell fölöslegesen vezetékezni, ami tovább csökkenti a telepítési költségeket.


Felhasználási területek A BM mindenféle periméter védelmére tökéletes: kertek, házak, határok, raktárak, repülőterek, kereskedelmi egységek, autó és teherautó parkok, civil-, ipari-, és katonai létesítmények valamint nukleáris és elektromos erőművek.



5 választható csatorna! Az érzékelők nem "zavarják" egymást.



A digitális BM HP előnyei


Automatikus Erősítésszabályozás (Automatic Gain Control, AGC) A környezeti változások az idő során javíthatják vagy ronthatják a mikrohullámok fogadási szintjét. Az automatikus erősítésszabályozás magától beállítja a jelfogadást, hogy a szintek kiegyensúlyozottak legyenek: a beállítás könnyebbé válik, a biztonság magasabb.


Csökkentett érzékenységi terület A BM HP képes digitálisan szűkíteni az érzékenységi zónát akár 30 %-al annak érdekében, hogy a periférián érzékelt mozgásokat (pl. növények) melyek nem kívánatos riasztásokat generálnának.


Téves riasztás szűrése A BM HP sorompók akár 3600 eseményt képesek automatikusan rögzíteni, ami által osztályozni lehet a valós és téves riasztásokat. Ezután a BM HP ellenőrzi az új eseményeket az adatbázis alapján és blokkolja a nem kívánt riasztásokat.


Digitális kezelőfelület Az alapértelmezetten zárt riasztási kimenetek és más általános beállítások mellett, a BM HP kínál egy USB és egy RS485 portot az RS485 Hub-bal vagy az AVS Electronics vezérlőegységgel való összekapcsolás érdekében.


Szoftver A HPWIN szoftver a helyi USB-n keresztül (vagy távolról PSTN-n GSM-em vagy IP-n) egy oszcilloszkópon keresztül megmutatja az előző 3600 riasztási eseményt (időponttal) és a beállított paramétereket.


Részletes műszaki leírás:

http://files.riel.hu/bm-datasheeteng.pdf


Az AVS mikrohullámú termékei:

https://www.riel.hu/termekek/riaszto-keritesvedelem-hejvedelem?gyarto=16&erzekeles-modja=5


Copyright © 2020 RIEL Elektronikai Kft.

  • Facebook
  • YouTube - Grey Circle
  • LinkedIn - Grey Circle